|
1. |
|
|
|
|
A gyertyák csonkig égnek
Menekülj a végtelenbe, vagy annál is tovább,
S hidd csak el, hogy az álmaidból épült kártyavár,
Menedékként óv majd, mikor egy újabb búcsúzás,
Megmutatja, hogy az élet is csak egy meddő utazás…
Menekülj, mert törékeny az álmodott valóság,
Szilánkokból összefércelt ócska tükörvilág,
Ahol megtépázott emlékeid romjaiból építesz,
Mi kívül talán ragyogni fog, de belül csak rom lesz…
Menekülj, hogy ne kelljen látnod az áldott pusztulást,
Hogy a rothadás letörli majd az ajkakról a fohászt,
Mikor embernek is ember már üvöltő farkasa,
A testvérnek pedig testvér lett megszentelt gyilkosa…
Menekülj, hogy ne láthasd mikor a gyertyák csonkig égnek,
Mikor a legutolsó falevelek is fagyottan földet érnek,
Hogy a féltve őrzött álmokból nem maradhatott más,
Csak félve született emlékek, amiket megölt a változás…
Rejtőzz el a világ elől
De ne tagadd meg múltadat,
A harcban meghalni lehet,
De elfáradni nem szabad…
Rejtőzz el a világ elől
De ne tagadd meg múltadat,
Higgy mindig a hitednek,
Mert a gyertyák is csonkig égnek…
2018. március
|
|
2. |
|
|
|
|
Feloldozás
Csak hunyd le a szemed, csak egyetlen percre,
Csak egyetlen pillanatot áldozz a csendnek,
Ott nézz most magadba, és rejtsd el jól mit látsz,
De találj meg mindig egy őszintén elhitt fohászt,
S tagadd meg olykor, hisz tagadtad már sokszor,
Pedig akkor is vezette lépteidet a távolból,
Fogta bűnös kezed, megfáradt éjszakákon át,
El nem hagyott soha, hogy új Hajnal virradjon rád…
Mondd csak ki bátran a kimondatlan álmokat,
Hiszen múlandó minden élet, minden bűn és kárhozat,
A sírig tartó remények, a láncokra vert emlékek,
A bánatrágta fájdalmak mind velünk érnek véget,
Mert bölcsőtől koporsóig hordozzuk vétkeinket,
De velünk együtt eltemetik elpazarolt éveinket…
S mondd: te kihez szólsz majd az utolsó percben?
Kitől kérsz feloldozást megtépázott hitedben?
Kereslek, de nem talállak,
Kereslek, de nem remélek,
Kereslek, de nem talállak,
Kereslek, pedig te vagy a minden!
2018. április
|
|
3. |
|
|
|
|
Az én csendemben
Maradj most itt velem, az én csendemben,
Hol a némaság mondja el helyettem
Hogy megtaláltam a múlt-keresztem,
Egy porszemet, amiből megszülettem…
Maradj most itt velem, az én csendemben,
Hol némaság kíséri minden léptem,
Mert nehezen kimondott szó terem
Az ajkakat szakító félelemben…
Maradj most itt velem, az én csendemben,
Hol némaságom nyugalmára leltem,
Múltamat örökre eltemettem,
De az éveket soha nem feledtem…
Maradj most itt velem, az én csendemben,
Hol némaságom viaszszobra lettem,
Mi kívülről gyémántként óvja testem,
De belülről rohasztja félelmem…
Maradj most itt velem, az én csendemben,
Hol a némaság üvölti kínzón bennem,
Hogy eltékozolt itt minden percem,
Mit eddig életnek hívni mertem…
Maradj most itt velem, az én csendemben,
Hol némaságomba fullad a lelkem,
De inkább harcban a világ ellen,
Minthogy elveim élve eltemessem…
Harcolj az elveidért,
Harcolj a világ ellen,
Halj meg az eszmédért,
Az én csendemben…
2018. december
|
|
4. |
|
|
|
|
Az utolsó utamon
A két kezedbe adom, amit nekem soha nem adott az élet,
Az üres papírlapokra írt sok kínkeserves évet,
A reménytelen reggeleket, miket bíborvörös est követett,
Az átvirrasztott éjjeleket, miket fáradt hajnal ébresztett,
A belém égett bús perceket, miket elfeledni talán nem is lehet,
S a megsárguló emlékeket, melyek sírig adnak menedéket…
Ha a két kezedbe adnám, amit nekem szánt ez az élet,
Az én szemeimmel láthatnád, az összes eltemetett vétket,
Hogy miért átkozott annyi szó, mikor a saját utamat jártam,
Hogy miért fájt minden pillantás, mikor keresztem sebezte hátam,
Hogy miért mentem mindig tovább, mikor nem is volt igazán hova,
S miért harcoltam mégis, mikor feladni könnyebb lett volna…
Kezeidbe adtam a hitem
Az utolsó utamon,
A bőröm alatt meghalt minden,
Most el kell indulnom…
2018. október
|
|
5. |
|
|
|
released November 1, 2019